II. TENDENCIÁK
II-2 Miről beszéljünk? Lehetőségek. Propaganda és kihívások (Célok, programok, tematizálás)
Forrás: Kapitány Ágnes és Kapitány Gábor - A 2014-es választási kampány vizuális üzeneteinek szimbolikus és értékvonatkozásai - című tanulmánya nyomán
Hozzáférés: 2018-02-10
Utolsó formázás: 2018-08-03
[A Trendek részben kissé tágabb összefüggésben már szerepel, jelentőségénél fogva megismétlem - a szerk.]
CÉLOK, PROGRAMOK, TEMATIZÁLÁS
A konkrét programok, a pártok által követett célok bár megjelennek, de
egyre inkább háttérbe szorulnak
a kampányokban. 1990-ben, 1994-ben, valamennyire még az 1998-as kampányban is viszonylag nagyobb arányban szerepeltek ilyen célok (megjelenve a szlogenekben is);
2002-től a kétpólusú politikai szerkezet felé közeledő politikai mezőben inkább a váltógazdaság logikája dominál:
az adott
kormányok elsősorban sikereik-eredményeik propagandájával kampányolnak,
az ellenzéki kommunikációban pedig a konkrét programokkal szemben mindinkább a kormány mindenáron való leváltásának hangsúlyozása
kerül előtérbe.
Mindeközben
a gazdasági alkalmasság – alkalmatlanság,
a nemzetközi sikeresség – sikertelenség,
a társadalmi igazságosság – igazságtalanság,
az életkörülmények javulása – romlása,
a morális tisztesség – tisztességtelenség,
a politikai szabadság – szabadsághiány
tematizálása mellett eléggé szembetűnő, hogy
a kultúra, a tudomány mind kisebb szerephez jut, s ezzel kapcsolatban nem feledkezhetünk el a
kultúra szerepéről a társadalom integrációjában, (amely e folyamat során egyértelműen gyengült).
A tudomány szerepének csökkenése vagy növekedése pedig nemcsak az ország
hozzáadott-érték teljesítményére van hatással, hanem meghatározó lehet a
társadalmi viszonyok racionalizációjában,
a konfliktuskezelésben,
a strukturális átalakításokban is.