II. TENDENCIÁK

II-9 MEDIATIZÁCIÓ

II-9-3 Így hat a személyesség a mozgósításban (Perszonalizáció és professzionalizáció)

Forrás: Kapitány Ágnes és Kapitány Gábor - A 2014-es választási kampány vizuális üzeneteinek szimbolikus és értékvonatkozásai - című tanulmánya nyomán

Hozzáférés: 2018-02-10

Utolsó formázás: 2018-08-03

 

 

II-9-3 Így hat a személyesség a mozgósításban (Perszonalizáció és professzionalizáció)

 

A következő lényeges tendencia a politika perszonalizációja.

Említettük már a politikusok külsejének megnövekedett jelentőségét.

De nemcsak erről van szó: a pártokat mindinkább személyek képviselik, testesítik meg, tehát egész személyiségük fontossá válik. A személyiség kedves, megnyerő volta vagy éppen „szókimondó” harsánysága, szerénysége vagy dinamikus nyomulása – a különböző választókra nyilvánvalóan különböző személyiségek hatnak. Hogy melyik típusú személyiség számíthat nagyobb hatásra, ez azért nem jósolható meg teljesen egyértelműen, mert egyrészt a valóságban nem típusok, hanem a személyiségjegyek egyéni kombinációi versengenek egymással,

másrészt minden másnál fontosabb a személyiség hitelessége: mennyire adekvát a személyiség az általa képviselt programokkal és támogatói tömegekkel; mennyire tudja elhitetni, amit képvisel, illetve képes-e teljes koherenciát teremteni egyes megnyilvánulásai, gesztusai között.

Nagyon lényeges a személy médiaképessége: külső megjelenése mellett mennyire tűnik okosnak, felkészültnek; mennyire tud meggyőzően fogalmazni, a kérdésekre-kritikákra gyorsan, s akár szellemesen reagálni, magával ragadóan szónokolni, egyszerre mutatkozni irányítóképesnek, karizmatikusnak és „emberinek”.

A nézőkre gyakorolt hatás szempontjából mind a „hatékony”, mind a „rokonszenves” jelleg fontos; esetenként az egyik a másik hiányát is feledteti. Nyilván az optimális az, ha mindkettő adva van egy személyben, de mivel a politikai választás vezető-kiválasztás, ezért a közönség számára is általában a hatékonyság sugallata a fontosabb.

Nagyon lényeges szempont az is, hogy a különböző választói csoportok mennyire érzik az adott politikus személyét az ő társadalmi csoportjuk jellemzőit mutató személynek.

A perszonalizáció jelenségei közé tartozik a politikusok nyelvi stílusában megnövekedett „énesség”: míg korábban többnyire azt hangsúlyozták, hogy miképpen képviselnek egy kollektív véleményt, ma egyre többször beszélnek egyes szám első személyben; ez egyfelől persze relativizálja, egyéninek mutatja az elhangzó véleményt, többé-kevésbé az egyén törekvésének tünteti fel a megfogalmazott célokat, másfelől viszont a perszonalizált politika világában éppen ettől lehet mögé sorakozni, éppen ezért tekinti a közönség olyan hősnek, amellyel a színművek, filmek közönségének módján azonosulni lehet.

Ebből a szempontból szembetűnő az „évértékelő” beszédek terjedése. Míg korábban csak az éppen aktuális kormányfő tartott ilyen beszédet, Orbán Viktor ellenzékben is folytatta ezt a gyakorlatot, és a 2010 utáni ciklusban átvették ezt a szokást a „baloldal” egyes vezetői is. Ez arra a felismerésre utal, hogy aki értékel, az azt valamilyen tekintély/hatalom birtokában teheti, tehát aki tekintélyesként, hatalom tényleges vagy potenciális birtokosaként kíván megjelenni, annak ez az eszköz hasznára lehet. 

Ezt az azonosulást a pártok és politikusaik minden eszközzel próbálják kiváltani, ébren tartani, mindinkább behatolva támogatóik magánszférájába (az azonosulás lehetőségét mintegy a személyes kapcsolat erejéig fokozva); erre szolgálnak az említett levelek, telefonhívások, (de ebbe a körbe tartozik például a Fidesz által a 2014-es kampányban kiküldött hűtőmágnes-ajándék is). Ugyancsak fontos fejlemény, hogy az egyes politikusok az azonosulást a különböző társadalmi csoportokban más-más oldalukat mutatva, más-más stílusban próbálják kiváltani. (Itt megint nyilván előny, ha valaki minél több nyelven tud megszólalni, főleg, ha ezek között nem keletkezik interferencia).

Mindez összefügg azzal is, hogy a tömegmozgósítás jellege gyökeresen megváltozott a tizenkilencedik-huszadik századhoz képest. Míg a huszadik században mind a bal-, mind a (radikális) jobboldali mozgalmak elsősorban a szervezett munkásságra, és az „utcára” építettek a tömegmozgósításban, (merthogy egyfelől a sok munkást foglalkoztató nagyüzemekben, másrészt az elégedetlen csoportok köztéri összeverődésében lehetett egyszerre nagy tömegeket összeverbuválni); a huszonegyedik században a tömegmozgósítás eltolódott a középcsoportok felé.

 Ez is összefügg a mediatizációval: egyrészt a tömegmédia a maga fogyasztóiból egy sok mindenben homogenizálódó „közepet” teremt; másrészt az olyan új médiaeszközök, mint a mobiltelefon, az internet, amelyek minden korábbinál gyorsabb tömegmozgósítást képesek megvalósítani, elsősorban a középcsoportok (és persze az elit) használatában vannak. A huszonegyedik század számos nagyhatású politikai eseményét ilyen módon (és ezekre a csoportokra támaszkodva, ezek tömeges mozgósításával) tudták keresztülvinni.

 

 

Oldal: II-9-3 Így hat a személyesség a mozgósításban (Perszonalizáció és professzionalizáció)
Így nyerd meg - Útmutató választási kampányokhoz - © 2008 - 2024 - igynyerdmeg.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat